2015. október 24., szombat

Gluténmentes joghurtos cipó vaslábasban sütve

Gluténmentes joghurtos cipó vaslábasban sütve





 Most egy újabb vaslábasos verzió készült nálam, aminek a prototípusát egy héttel ezelőtt sütöttem meg, csak egy kis baleset történt és a teteje megégett, így aztán nemigen volt fotóképes, de azért majd a belsejéről hozok egy két képet ;-)

Szóval most joghurt került a tésztába kefír helyett és kevesebb is, az előzőhöz képest, valamint az útifűmaghéjat is elhagytam belőle, módosítottam a tápiókakeményítő mennyiségén is, és egy nagyon kevés Mester házi kenyérliszt is került a dagasztóüstbe. 

Annyira jó állagú és tartású a tészta, jénaiban 100% megsüthető (csak alacsonyabb hőfokon, 200 C legyen), de megkockáztatom, hogy tepsiben is megáll magában. Nem lapul el sülés közben. Egyszer úgy is kipróbálom. :) 

A vaslábasom éppen hogy bírja ezt a mennyiséget, alig fér bele, olyan szépen megkel a tészta, nagyon óvatosan kell a lábasba helyezni kelesztés után :)

2 db készült ma, ezért a vegyes színek és minták :) 

Hozzávalók 1 db kenyérhez: 

  • 300 ml kézmeleg víz
  • 15 gramm friss Budafoki élesztő 
  • 1 kk. cukor
  • 100 ml laktózmentes joghurt meglangyosítva
  • 1 tk. só 
  • 2 ek. burgonyapehely 
  • 370 gramm Nutri-free Mix Per Pane 
  • 20 gramm Mester Házi kenyérliszt 
  • 10 gramm tápiókakeményítő
  • 2 ek. olaj
  • tetejére magok
  • dagasztás végén kevés liszt, plusz a szóráshoz

Az élesztőt a cukorral a kézmeleg vízben felfuttatom. A joghurtot meglangyosítom. Kimérem és összekeverem a szárazanyagot. 

Ezután hozzáadom a felfuttatott élesztős vizet valamint a langyos joghurtot. Dagasztógéppel kidagasztatom, közben apránként adagolom az olajat is hozzá.

Kézzel pici olajjal átgömbölygetem, ha igényli (nagyon ragad) kevés lisztet szórok még és finoman átgyúrom, és egy konyharuhával bélelt, liszttel leszórt tálba teszem fejjel lefelé, letakarom és egy órát kelesztem. 



A sütőt 230 fokra melegítem elő, a vaslábassal együtt. 
Amikor megkelt a tészta, egy sütőpapírral átfordítom, bevágom a tetejét, lespriccelem vízzel, leszórom maggal, és a sütőpapírral együtt a vaslábasba helyezem. 





Ráteszem a tetejét és betolom a sütőbe, középső rácsra.


40 percig sütöttem letakarva utána levettem a fedőt és hagytam pirulni, kb. 15-20 percet még. 














És az első - a megskalpolt prototípus :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.