2016. október 22., szombat

Boci szelet gluténmentesen

Boci szelet gluténmentesen



Nagyon régóta szemeztem a boci sütivel, amit baromi gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni.
Gergő miatt természetesen tojás nélkül. Ma meg is sütöttem, ráadásul egy nap alatt kétszer is, mert olyan népszerű volt itthon, hogy az első sütés pillanatok alatt elfogyott. 

Az ötletet az Apróséf oldalról vettem. Ha valaki esetleg tojásosan, vagy akár nem gm-en szeretné elkészíteni, a linken megtalálja. 

A szokásos tojásmentes piskóta alapot sütöttem most is, a megújult Mester süteménylisztből. Megváltozott a liszt összetétele, amit először kicsit ijedten fogadtam, mert nem tudtam, hogyan fog viselkedni a ttgm piskótánál, de rájöttem, az aggodalmam alaptalan.

Semmi változás nem történt, így hogy nincs már benne lenmagliszt, sőt szerintem a liszt illata sokkal kellemesebb, aki emiatt eddig nem kedvelte, most újból tegyen egy próbát :) 

No akkor a boci szelet, írom, hogyan készült :) 

Hozzávalók: 


  • 150 gramm cukor - 
  • 5 ek. gluténmentes Tutti holland kakaópor 
  • 250 gramm Mester Süteményliszt 
  • 1 csomag sütőpor (az egészet nem tettem bele csak kb. a 3/4-ét)
  • 1 csomag van. cukor 
  • 1 mk. szódabikarbóna 
  • 6 evőkanál kukorica vagy napraforgó olaj
  • 2 evőkanál ecet (almaecet is jó) 10!%-os 
  • 250-270 ml víz (általában a 270 ml belemegy) 


A túrós részhez: 

  • 250 gramm krémes laktózmentes túró (Aldi)
  • 3-4 teáskanál (nem mokkás, teás) Naturbit rizsdara 
  • 4 ek porcukor 
  • citromhéj
  • 1 cs vaníliáscukor 

A túrót kikevertem a többi hozzávalóval és félretettem. 
A tésztához a szárazanyagokat összekevertem, majd a kimért nedves hozzávalókat is és elegyítettem a kettőt, habverővel simára kevertem és ment is a sütőpapíros formába.

Egy kiskanállal a túróból kis darabokat vettem ki és a kakaós tésztára tettem. Előmelegített sütőbe toltam és 180 fokon 35 percig sütöttem. Tűpróbával ellenőriztem. Akkor jó már amikor a túrófoltok színesednek a tetején. 


Kevés porcukorral megszórva tálaltam. 

Nagyon finom süti :) 
Ha valaki túrót sem ehet, készítsen egy sűrű pudingot, növényi tejből, hűtse ki és és azt tegye a tetejére, úgy süsse meg. :) 




















2016. október 18., kedd

Szafi-free pita

Szafi-free pita



Nagy pitafogyasztók vagyunk és hála Szafinak, mostmár kicsit egészségesebb formában is el lehet készíteni.
Tej tojás glutén szója és élesztőmentes, hozzáadott cukor sincs benne, burgonya és rizskeményítő sem.
Nagyon gyorsan kész van, bekeveréssel együtt 30 perc az egész :)  
Tegnap a hagyományos gm pita mellett, ami nálunk nagyon népszerű és aminek a receptjét itt találjátok, ilyet is sütöttem. 

A recept Szafi oldaláról van. 

Hozzávalók: 

  • 120 gr Szafi-free ropogós kérgű házikenyér liszt
  • 20 gr citromlé
  • 2 gr só
  • 150 gr langyos víz 
A vizet meglangyosítottam és hozzáöntöttem a citromlevet. A lisztet és a sót elkevertem. Beleöntöttem a folyadékot és kanállal elkevertem. Nagyon rövid idő alatt egy szép tésztagombócot kaptam. 

Ezt átgömbölygettem kézzel és kb. 5 percet magára hagytam. 
Ezután egy lisztezett lapon átgörgettem majd 3 részre osztottam, gömbölyűre formáztam és kézzel kilapítottam. kb. 12 cm lapos körökre.


Sütőpapíros tepsire tettem, étolajjal lekentem és 220 fokra előmelegített sütőbe tettem, és alsó-felső sütéssel  20 percet sütöttem.

Hagytam hűlni, felvágtam és megtöltöttem :) 


Jó étvágyat!














Nutrifree almás pite

Nutrifree almás pite



Tepsiben sütve: 






Nagyon sok almás pitét csináltam már mióta diétáznom kell, de valahogy ez a liszt, a NF Dolci mégis mindig kimaradt. Nem is értem miért mikor az egyik kedvencem, nagyon sokat sütök Nutrival. 

Elővettem hát a legrégebbi pite receptemet, még az első glutén és laktózmenteset, még Spar free from lisztből csináltam...jó régen volt :) és  amit ezen a linken találtok :) lefeleztem a mennyiséget és készítettem egy formában sült pitét :) 

A bejegyzés végén található a tepsis változat is, abban picit több az alma :) 

Azt hiszem az egyik legjobbat sikerült megsütni :) Nem mondom hogy annyira szép de nagyon finom :) 
Jó állagú és omlós a tésztája, nem fojtós, nem szájpadlásra tapadós :) 

Kétféle lisztet használtam, a Dolci mellé került a tésztalisztből is és hát nem rontotta el.
Viszont ami fontos: még vett fel lisztet a tészta, a 25 dkg kevés volt, úgyis jó volt a tészta nagyon viszont nyújtásnál nehéz volt vele bánni, így még kb. 50 gr kellett hozzá amit a tésztalisztből tettem hozzá.  

Írom, hogyan készítettem:

Hozzávalók a tésztához: 

  • 250 gramm Nutrifree liszt (ez az alapmennyiség, de kellett még hozzá tenni) ebből 200 gr Nutrifree mix Per Dolci és 50 gramm Nutrifree Pasta Fresca - ehhez nekem még felvett 50 grammot Pasta Fresca-ból így tehát összesen 300 gr liszt ment bele, amiből 200 Dolci és 100 Fresca. De: nézni kell a tészta állagát gyúráskor és nyújtáskor, hogy igényli e még a pluszt. Tehát a 250 gramm liszttel kell kezdeni. 
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 100 gramm Aldi free from laktózmentes vaj hidegen kockákra vágva
  • 1 evőkanál citromlé
  • 125 gramm Aldi free from laktózmentes tejföl
  • 2 evőkanál Mester zsemlemorzsa 

A töltelékhez: 
  • 8-9 db alma lereszelve, megpárolva fedő alatt 2 ek cukorral és némi Lucullus mézes kalács fűszerrel leszórva. 

A tölteléket készítettem el először, az almákat megmostam, hámoztam és lereszeltem. Egy edénybe tettem leszórtam a cukorral és fedő alatt addig pároltam míg elfőtte a levét. Ekkor rászórtam a mézesfűszert, elkevertem és félretettem hűlni.

Ezután a tésztához a szárazanyagot kimértem és összekevertem, kockára vágtam a vajat, ezt a szárazanyaghoz tettem és robotgéppel kevertetni kezdtem. Mikor már apróra morzsolta a vajat a gép, hozzátettem a tejfölt és a citromlevet is. 
Alaposan kikevertettem a tésztát a géppel, majd lisztes kézzel gombócot formáltam, és hűtőbe tettem kb. 15 percre. Kikentem a piteformát vajjal és leszórtam rizsliszttel. 
Kivettem a tésztát a hűtőből, kétfelé vettem, és na ekkor vettem észre a nyújtásnál hogy kellene még bele liszt és ekkor gyúrtam bele a plusz 50 grammot. Nekem így már tökéletes lett. 
Az egyik tészta gombócot rizslisztes lapon kinyújtottam rácsavartam a nyújtófára és a piteformába tettem. A széleket eligazgattam és a maradékot levágtam. 
Leszórtam a morzsával majd rásimítottam az almatölteléket.  A tetejére is szórtam morzsát, majd a másik tésztagombócot kinyújtottam és formákat vágtam ki belőle. Ez picit vastag lett, bár csak esztétikailag nem tökéletes, egyébként igen :) ezeket a virágokat a süti tetejére tettem. 
A tetejét lekentem a tejfölös pohárban maradt maradék tejföllel és 180 fokos sütőben 45 perc alatt készre sütöttem a pitét.






Sajnos este készítettem így a fotók nem igazán lettek jók, de ne riasszon el senkit tényleg nagyon finom lett :) 











Tepsiben sütve pedig ilyen lesz a sütink :) 
14 db alma ment a töltelékhez, 2ek cukorral és 1 tk fahéjjal. 
A sütési idő marad 40 perc, a felső réteg tésztát meg kell szurkálni kenés után villával :) a tepsi pedig közepes méretű, a fotón látható, hogy meddig ért a tészta benne: